A mocskos anyagiak után jöjjön egy kevésbé lélekromboló téma, kezdjük el átgondolni, hogy mi és hogyan vezet el minket a diplomaátadó ünnepségig.

Nemrégiben találtam egy jó cikket arról, hogy mi a bukott doktorihoz vezető tíz út.

Persze van különbség egy doktori iskola és egy felsőfokú képzés között, de a leglényegesebb hasonlóság az, hogy mindkettő végén ott van a hőn áhított végzettség, amellyel aztán jobb esélyekkel indulsz neki az életnek, a választott pályádnak.

Ahogy a PhD a tudományos karrier kezdő lépcsőfoka, úgy a diploma a szakmai karrieré. Magyarul egy sor szakmában el sem tudsz indulni, vagy csak hihetetlen nehézségek, esetleg szerencse árán, ha nem rendelkezel szakirányú felsőfokú végzettséggel. Ez azonban fordítva nincs így, azaz egy diploma egyáltalán nem garancia arra, hogy jó munkád, vagy akár a szakmába vágó munkád legyen. Azért pluszban meg kell dolgozni. Ezt természetesen a felsőoktatás résztvevői nem igyekeznek nagy dobra verni, pont az ellenkezőjét sugallják. Azaz, hogy "tanulj tovább nálunk, nagy hírű egyetem, értékes végzettség, elismertség a munkaerőpiacon, korszerű, alapos ismeretanyag", és így tovább. Előre szögezzük le, hogy ez bizony nem igaz. A felsőoktatás megtéveszti a hallgatókat, az oktatók ehhez asszisztálnak, a végén pedig mindenki rosszul jár.

Ez egy soktényezős dolog. Nem kell azt gondolni, hogy az egyetemi boszorkánykonyhában a talárba öltözött professzorok hetente összeülnek szeánszot tartani, hogy akkor most hogyan bolondítsák el a tanulóikat illetve a társadalmat. Maga a rendszer van rosszul összerakva, ezért felemás a működés hatékonysága. Ez évtizedekre visszanyúló probléma, a mai résztvevők sokszor nincsenek is tudatában ennek az egésznek. Nem a rosszindulat vagy a kicsinyes gonoszság miatt alakult így ez, hanem, mert idejétmúlt sémák mentén mozogva, a valós és aktuális piaci igényekre elkésve, vagy sehogy sem reagálva viszik tovább a tudomány fáklyáját. Ezen mi változtatni nem tudunk (lásd az "egy fecske és a nyár" kódnevű népi bölcsességet), ellenben az alkalmazkodás nem is olyan nehéz. Mármint nem olyan nehéz, ha tényleg akarjuk, nem pedig azon zsolozsmázunk, hogy "de miért kell ezt nekem?".

A következő posztokban részletesebben is kitérünk az egyes elemek tárgyalásánál ezekre a visszásságokra, nem vitaindítóként vagy fikázásként, hanem, mert szerintem szükséges a megismerésük, megértésük. Fontos tudni, hogy mi miért van. Jó dolog, ha tudod, hogy mit kell tenned, de frusztráló, ha nem tudod, miért is kell foglalkoznod ezzel.

Ma a felsőoktatási intézmények finanszírozása a hallgatói normák alapján történik. Azaz több hallgató, több pénz. Fel sem merülhet, hogy esetleg kevesebb diplomást képezzenek, mondjuk annyit, amennyi az éves nyugdíjazási, pályaelhagyási létszámot egy optimális, +10-15 %-kal meghaladja. Ha így lenne, akkor frissen végzettként majdnem 100 %-os eséllyel tudnál elhelyezkedni a szakmádban, hiszen szükség lenne rád. Szükség lenne rád, mert ahogy végzel, úgy valaki el is hagyja a szakmát, tehát van egy üres hely, ahová pont beleillesz.
Értelemszerű, hogy ezzel a képzési stratégiával az egyetemek, főiskolák nagy része lehúzhatná a rolót, hiszen nem lenne szükség rájuk. Ezt senki sem akarja, az oktatók sem szeretnek álláshirdetéseket bújni, nem is beszélve az adminisztrációt végző alkalmazottakról.

Tehát, végigondolva ezt, az a helyzet áll elő, hogy a diplomaosztód után másnap felébredve azt tapasztalod, hogy bizony tegnap óta lett az országban plusz 1500 fő olyan végzettségű mérnök, mint te (mindenki behelyettesítheti a saját elképzelt végzettségét). A piac igényt tart 150 főre. Ez a 10 % szerintem általánosnak mondható, bár tény, vannak szakmák, ahol sokkal, de tényleg sokkal jobb az arány, viszont ennél rosszabbal is találkozhatunk. Tehát a magad elé kitűzött cél nem más, mint, hogy benne legyél ebben a 150 főben. Ehhez meg kell találnod, meg kell tervezned a számodra legoptimálisabb útitervet. Sok lesz az "ellenőrzőpont", most szólok. Nincsenek kötelező állomások a tanulmányi előírásokon kívül, ellenben minden egyes önkéntes szakaszgyőzelem előnyhöz juttat a többiekkel szemben. Ne felejtd el, ezernyi versenyző közül kell a legjobb százba bekerülnöd, ez pedig nem is olyan könnyű. Színötös leckekönyvvel és kiváló eredményű államvizsgával sem biztos, hogy megütöd a szintet.

Fogadd el, hogy a jobb élethez vezető úton ennél sokszor jóval többet kell teljesítened, sokkal több tehernek tűnő kitérőt kell tenned, sokkal több áldozatot meghoznod, és sokkal több lemondással fog járni az egész mutatvány. Azt sem árt mérlegelni, hogy mi a kisebb rossz. 3-5 évig kitérőket tenni, áldozatokat hozni, és sok mindenről lemondani, vagy mindezeket folyamatosan, 30-40 év munkában töltött idő alatt végigszenvedni. Így vagy úgy, de az árát mindennek meg kell fizetned. Itt van valamennyi befolyásod arra, hogy hogyan fizetsz, mikor, és mennyit.

Magyarul ismerned kell a célhoz vezető út állomásait, kell lennie egy útitervednek. A legsarkalatosabb pontja persze a célállomás, de az oda vezető utat is érdemes ismerni.

A következő posztban elkezdjük sorra venni ezeket a részállomásokat, kicsit belemélyedünk a témába.